fejléckép

Tejprojekt-nap a 3. és 4. évfolyamon

Tejprojekt-nap a 3. és 4. évfolyamon

Néhány éve hagyománya van iskolánkban a Tejprojekt-hétnek, melyet idén ősszel, október végén tartottunk, a 7. évfolyamosok aktív részvételével.

Az alsósok (3. és 4. osztályosok), a projekt-hét zárónapján szoktak kapcsolódni ehhez a rendezvényhez. Ezen a napon a tanulók az egészséges táplálkozás, azon belül a tejfogyasztás fontosságával testközelből ismerkedhetnek meg.

Előzetesen, az osztályok egy-egy sajttállal neveztek a projekt napra, melyet a szülők készítettek el. A különleges, érdekes kompozíciók különféle sajtokból, gyümölcsökből, olívabogyóból álltak össze. A szülők által, nagyon kreatívan és gondosan összeállított sajttálak a tízórai szünetben, pillanatok alatt „megsemmisültek”. A gyerekek jóízűen felfalták az utolsó morzsáig.

Ezen kívül, a tanulók forgószínpad szerűen vehettek részt érdekesnél-érdekesebb programokon.


Noémi nénivel tejről szóló dalokat gyűjtöttek, énekeltek, majd zenehallgatás közben ritmushangszert készítettek a tanulók.

Erika nénivel figyelmet, kézügyességet, pontosságot, türelmet igénylő kézműves foglalkozáson műanyag pohárból és papírból bocit készítettek a gyerekek.


Ágota néni viszont egy előzetes feladatot adott ki a tanulóknak. Olyan receptet kellett keresniük, mely tartalmaz tejet, vagy tejterméket. Ezt a receptet párokban kellett leírni, illetve a készételt, süteményt lerajzolni. Később ebből egy remek, kézírással készített receptkönyvet lehet összeállítani.


Azonban a nap fénypontja, amikor Melinda nénivel a gyerekek csokoládé és vanília ízű pudingot készíthettek. Mielőtt megindult volna a munka, megbeszélték, hogy mire használható a tej, valamint a munkamegosztást a „konyhában” is átbeszélték. Majd megindult a puding bekeverése. A gyerekek fegyelmezetten, serényen „dolgoztak”. Alig várták már, hogy a keverőgép hangja elhalkuljon, mert jöhetett a finom puding kóstolása.


A nap folyamán a sokoldalú tapasztalatszerzésre helyeztük a hangsúlyt, hiszen a gyermeki tanulás feltétele a cselekvő aktivitás, a közvetlen tapasztalatszerzés, érzékszervi megtapasztalás.

A tej, tejtermékek fogyasztásának megszerettetése volt a célunk, amihez változatos tevékenységek által sikerült hozzájárulnunk.

A gyerekek ezen a napon élményekkel telve, mosolygósan indultak haza az iskolából.


Devecseriné Fekete Ágota osztályfőnök



<< vissza a bloghoz

Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Új jelszó beállítva

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑