fejléckép

Sugárzó-virágzó napunk volt

A mai napon iskolánkban a Sugárzó-virágzó program keretében rendeztük és feldíszítettük az udvart. A virágládákba sok szép virágot ültettünk. Köszönjük a szülők segítségét, hogy együtt ültettünk. Köszönjük a sok-sok virágpalántát és virágföldet.




Sugárzó Virágzó

Április 5-én sugárzóan virágzó napunk volt, mivel sok-sok szép virágot ültettünk,  hogy egyrészt így köszöntsük a tavaszt, másrészt, hogy környezetünket széppé, igényessé és kulturálttá tegyük. Fontos nekünk, hogy midőn az iskola udvarára lépünk, egy kicsit úgy érezzük, hogy otthon vagyunk, hogy ez az udvar a miénk, hogy ez az iskola a miénk. És nem is járunk messze az igazságtól, ha így gondoljuk, hiszen minden egyes kis apró tettünkben, minden törekvésünkben mi magunk vagyunk jelen. Tetteink pedig minket tükröznek vissza. Ma is, ezen a csodálatos szép napon sok apró kis kéz tette nyomatékossá a közösség értéket teremtő erejét. Kis apró kezek által formálódott körülöttünk a jelen, vagyis saját világunk mutatkozott meg előttünk, és mások számára is. Ültettünk sok szép virágot, mint különleges természetünknek számtalan kis kézzel fogható bizonyítékát, amit őriztek is a gyerekek, mint féltett kincsüket, amit aztán nagy gonddal ültettek a virágágyásokba. Mily felemelő érzés és mily lelkesedés övezett ma minket, hiszen megosztottuk örömünk egymással. Örömünk nem is alaptalan, ha arra gondolunk, hogy mintegy kimondatlanul magának a természetnek az újraéledését dicsőítettük ily módon, és ez által magát az életet is. Ugyanakkor arcunkat és szívünket átjárta a mosoly, mert ültetni jó, adni jó, színeket vinni a szürkeségbe jó.

 Ami vidámsággal töltött el bennünket, az belülről fakadó öröm, annak tudata, hogy összetartozunk, egy csapat vagyunk, egy iskola vagyunk. Diákok, tanárok, szülők dolgoztak ma együtt, segítve, lelkesítve egymást, hogy majd szintén együtt gyönyörködjünk közös eredményeinkben.

Példát mutattunk ma mi pedagógusok is a jövő e kis bajnokainak, hogy közös összefogással nagy dolgok jöhetnek létre. Kifejeztük közös igényeinket környezetünk rendezettsége, tisztasága, otthonossága felé.

Köszönjük mindenkinek az együttműködést!

Be kell lássuk, hogy a szeretet ma nehezen kimondható szó, ezért sokat kell gyakorolni - hiszen élet, kultúra, emberi közösség csak a tettekben megmutatkozó szeretet által születhet.

Gadó Lóránt



<< vissza a bloghoz

Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód

Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑