Leendő elsősöknek












Tisztelt Szülők!

 

Tudjuk, hogy nagyon nehéz eldönteniük, hogy csemetéiknek melyik iskola lenne a legjobb, hol kapná a legalaposabb képzést, hol érezné magát a legjobban, hol teljesedhetnének ki adottságai a legteljesebben. Ezek nagyon sok utánajárást, tájékozódást, fejtörést okoznak, hiszen az általános iskola első évei egy életre meghatározhatják a gyermekek tanuláshoz, munkához való viszonyát. A könnyebb választás segítésének reményében, szeretnénk Önöknek bemutatni a Szabadság Sugárúti Általános Iskolát, a Sugár Sulit.
A Szabadság Sugárúti Általános Iskola a XVII. kerület, Rákoscsaba legkisebb, egyik legrégebbi iskolája, 300-nál gyermek „második otthona”.
A kerület kertes övezetében bújik meg. A három épületünk lehetővé teszi, hogy a különböző korú gyermekek külön épületben tartózkodják, az intézményben töltött idő alatt.  A legkisebbek, az első osztályosok második otthona az Anna utca földszintes épülete, melynek nagy, fás, bokros játszóudvara nagyon hasonlít az óvodai környezetre, a mobil bútorokkal berendezett tantermek pedig az óvódai foglalkoztató szobákra. A nagyobbak a Szabadság sugárúti fő épületben tanulnak. Ez a központi, régi, patinás épület, ahol az osztálytermek falai korábbi nemzedékek tradícióit sugározzák, hiszen diákjaink jelentős részének szülei, nagyszülei szintén ebbe az iskolába jártak valamikor, míg a 7-8. osztályos tanulók az „új” épületben, ahol a négy tantermen és a tornatermen kívül sportpálya, játszóudvar és szabadtéri színpad is a tanulók rendelkezésére áll és korszerű gépekkel felszerelt informatika terem is található a tetőtérben.
Környezetünk hagyományai és elvárásai meghatározóak intézményünk nevelő-oktató munkájában, így kiemelten fontos, hogy gyermekeink számára biztosított legyen a családias, nevelés centrikus légkör, ugyanakkor korszerű, a felnőtt élet mindennapjaiban használható ismereteket oktassunk. Ezért kiemelt szerepet kap a magyar, a matematika, az informatika és az angol nyelv oktatása, továbbá kiemelten fontos alapelv a szülőkkel együttműködő közös nevelés.
A szülői és társadalmi elvárások figyelembe vételével a 2018/19-es tanévben első osztálytól bevezettük az angol nyelv oktatását. Első osztályban minden tanuló játékos formában ismerkedhet az idegen nyelvvel. Tanév végén a szülői igények és pedagógiai szempontok alapján a két párhuzamos osztályból fél osztálynyi tanuló tanulhat második évfolyamon angol nyelvet, fél osztálynyian informatikát, a többi tanuló általános képzés keretében végzi tanulmányait.
Az emberi kapcsolatok ápolása nagyon fontos mind a tanulók, mind a szülők körében Bár az előző tanévtől kissé behatároltak voltak a lehetőségeink a pandémia miatt, azonban ha a járványt korlátok közé sikerül terelni, tovább szeretnénk folytatni kialakult régi hagyományainkat:
  • Szeptemberben Honvédelmi-katasztrófavédelmi napot tartunk az isaszegi honvédelmi bázison.
  • Decemberben Adventi programsorozatot,
  • Februárban különleges, a közösségépítő színes karnevállal ünnepeljük a farsangot,
  • Február végétől heti 1 alakalommal hívjuk a leendő iskolásokat Iskola-vár-ó programunkra,
  • Húsvét előtt a szülőkkel, közös kézműves foglalkozások szervezésével várjuk az ünnepeket,
  • Júniusban fergeteges iskolanapot szervezünk a tanév búcsúztatására a gyermeknapon,
Minden rendezvénybe aktívan bevonjuk a szülőket.
Ezek a programok kikapcsolódást, szereplési lehetőséget jelentenek tanulónak, szülőknek, tanároknak, és nagyon erős a közösségformáló erejük is.
 
Az iskola alapvető szolgáltatásai:
A törvénynek megfelelően szervezett oktatás, szükség esetén korrepetálás, felzárkóztatás, reggel 7-től ügyelet, napközis ellátás, menza, gyógytestnevelés, logopédia, fejlesztés, tehetséggondozás, mindennapos testnevelés valamint sport.
 
Pedagógiai programunkban megfogalmazott alapelveink:
Pedagógiai elveink meghatározó alapja a közös nevelés, ezért a nyitottságnak, közös gondolkodásnak régi hagyományai vannak. Legfőbb célunk a nevelésközpontúság, az oktatásunkban pedig nagy hangsúlyt fektetünk a tehetségek kibontakoztatására.
A tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára különösen fontos feladata az iskolának az esélyegyenlőség, a felzárkóztatás biztosítása, ezért a korrepetáláson kívül oktató-nevelő munkánkat szakképzett, gyakorlott logopédus és fejlesztő pedagógus is segíti.
 
Szabadidős kínálatunk:
Nevelési céljaink megvalósításában fontos szerepe van a tanórán kívüli hasznos szabadidő-eltöltésnek.
Arra törekszünk, hogy minden gyermekben megtaláljuk azt a területet, amelyen a legjobbak a képességei. Az évek óta sikeres Tudományos Diák Kör (TDK) mozgalom a kimagasló tehetségeknek nyújt megmérettetési lehetőséget.
Kiemelt területként gondoskodunk a testi egészségről; a mozgás és a sport örömeit biztosítják sport szakköreink, tenisz oktatásunk, tömegsport fog­lalkozásaink.
Tanórán kívül a következő lehetőségeket kínáljuk tanulóinknak:
  • tehetséggondozó (reál, humán) szakkörök
  • rajz szakkör
  • színjátszó szakkör
  • környezetvédelmi szakkör
  • zenei előképző, hangszeres zene
  • énekkar
  • úszás, korcsolya, lovaglás
  • természetjáró szakkör
  • rendszeres színház- és múzeumlátogatás.

 

Kapcsolat a szülőkkel
Pedagógiai munkánk csak akkor lehet eredményes, ha tanítványaink érdekében szorosan és gyümölcsözően tudunk együttműködni a szülőkkel. A szülői értekezleteken és fogadóórákon kívül nyílt órákat tartunk, fórumokat, ankétokat szervezünk.

Kedves Szülők!

Önök komoly, nehéz döntés előtt állnak. Most kell eldönteniük, hogy gyermekük az elkövetkező nyolc évre melyik iskolába járjon. Az a közösség, ahová gyermekük kerülni fog, egy egész életre meghatározó lehet. Reméljük, tájékoztatónkkal segíteni tudjuk Önöket döntésükben.






Szabadság Sugárúti Általános Iskola körzete

Budapest XVII. Kerület felvételi körzetek

Kelet-Pesti Hírvivő Különszám

Jelentkezési lap a beiratkozáshoz

Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről

Nyilatkozat az életvitelszerű ott lakásról

Nyilatkozat a hit- és erkölcstan oktatásról

Nyilatkozat a szakértői véleményről

Nyilatkozat az iskola pedagógiai programjának elfogadásáról

Adatvédelmi nyilatkozat



Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód

Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑